2016-ban a romantikus tér és időutazó festő szerepét vállaltam magamra. Térutazó messzi táj a marseillei Le prado  árnyas fasor lett a képeim témája. Időutazó mivel ezt a sétányt mint egy 1900-as képeslapot ábrázolom. Ugyanazon a Akarattya-Marseille szélességi körön mozgok mint korábban. Most is vedutákat festek Marseille-ről, csaknem a Joliettről, hanem  a Pradoról. Ezek a képek nem klasszikus veduták, mert a várost nem profilból festem, hanem belülről festem a várost kifelé. A kivezető  utat festem, a veduta lelkével a staffázsfigurával. Itt a staffázs mellékszereplőből főszereplő lett . Így kezdődött a kép. Persze ez a város az elmúlt 100 évben folyamatosan változott. Ez a változás szándékoltan nem jelenik meg képeimen.

Tavasszal odamentem, sétáltam a látványban fel alá naponta többször elméláztam a látványon majd hazajöttem és lefestettem a látványt egy elképzelt 100 évvel ezelőtti állapotában. Kiüresedettek a mai kor staffázsai, eltűntek a parkoló és közlekedőautók mai életünk Kronoszai.   Helyettük, megidéződtek száz évvel ezelőtti figurák, akik már nincsenek. Az ő borzongató hiányukat festem csendben.  Az ő ólomkatona lelküket, amint egy fasorban várakoznak és ránk néznek a múltból.