2010.02.17.

Zombori Mónika - Nagy Judit Borbála kiállításának megnyitószövege

„A képek nem a világra nyíló átlátszó ablakot jelentik többé – William J. Thomas Mitchell képteoretikus szerint, – hanem olyan jelnek tekintik őket manapság, amely a természetesség és átlátszóság megtévesztő látszatába burkolózik, miközben elfedi a reprezentáció homályos, torzító és önkényes mechanizmusát.”1 Ez az idézet szerintem Nagy Judit Borbála festményeinek értelmezéséhez megfelelő alapot biztosít, ugyanis a legtöbb kiállított képen graffitikkel és tagekkel elárasztott külvárosi helyszíneket láthatunk. Ezek a street art alkotások jelekként viselkednek. A jel a valóságnak egy olyan alkotóeleme, melyet érzékszerveinkkel fogunk fel és az értelmezői munkát elvégezve egy másik jelenségre következtethetünk belőle. A graffitik egy szubkultúra véleményét közvetítik, azonban befogadásukkor egyfajta dichotómia jelenik meg. Egyrészt mivel ezek az alkotások a városi közterek kommunikációs médiumai, folyamatosan információkat közölnek. Másrész azonban dekódolni, értelmezni nem mindenki tudja, mivel a bubble style-ban írt graffitik betűi összeolvadnak, a tagek pedig bár jobban olvashatóak, jelentésük sokszor rejtve marad.

A kiállítás címéül szolgáló M és o betű is egy ilyen tag, amit Judit egy elhagyatott helyszínen talált. Hogy mit is jelent, azt mi, kívülállók, csak találgathatjuk. Lehet ez egy rövidítés. Szójáték. A writer, azaz a készítő beceneve. Illetve mivel illegális tevékenység a falakra festeni, az is elképzelhető, hogy nem lett befejezve.
A graffitit – a jelenleg zajló intézményesülése ellenére – sokan nem tekintik művészetnek. Nagy Judit Borbála azzal, hogy ezeket festi, szembehelyezkedik a hagyományos értelemben vett magas művészettel és olyan kurrens áramlat mellé áll, mint Richard Shusterman pragmatizmusa. A Pragmatista esztétika című könyvében2 Shusterman kifejti, hogy a művészet fogalmát újra kell gondolnunk, ennek érdekében egy új esztétikai elméletet dolgoz ki, melyben a populáris művészetek bevonásával – mint amilyen a street art – a művészet fogalmát kibővíti.
Még mielőtt elkezdte volna a Képzőművészeti Egyetem festő szakát, a szobrászat és a grafika is érdekelte Nagy Judit Borbálát, melyek hatásait megfigyelhetjük a festményein. Egyes tárgyakat, mint amilyen a konténer a Hoppá című képen, nagyon tömbszerűen, szobrász látásmóddal fest meg, illetve a különböző graffiti betűtípusok másolásával a tipográfia iránti érdeklődése is megnyilvánul.
A legtöbb mű frissen, erre a kiállításra készült, de fel lehet fedezni rajtuk korábbi képeinek jellegzetességeit. Egyik ilyen, hogy régebben Judit kollázsokat is készített, ennek hatására ezeken a képeken is vannak olyan aprólékos gonddal, vékony ecsetvonásokkal megfestett részletek, melyek azt a benyomást keltik, mintha nem is festve lennének, hanem csak ragasztva.
Judit festményeire is igaz Peter Weibel képzőművész azon megállapítása, hogy minden kép mögött található egy másik kép. Ugyanis sokszor újságkivágatok, fotók szolgálnak kiindulópontként egy-egy festményéhez. Ezeket azonban nem másolja, hanem csak a témához használja fel inspirációként. Például az Általános iskola című festmény egy parafrázisa annak a nagyméretű köztéri alkotásnak, amit néhány hónapja készítettek street art művészek egy VII. kerületi iskola tűzfalára.

A legnagyobb méretű festmény a Köz hely, melyen egy felirattöredék is olvasható: 14 jótanács ha, és ezzel vége, itt is szabad asszociációra nyílik lehetőség. Az előtérben, görgős széken ülő, kezével birizgáló csontváz alakja mögött látható egy könnyedebben megfestett arctalan, szotyizó figura. A szituáció olyan, mintha egy pszichológusi rendelésen járnánk, csak a csontváz jelenléte miatt a kép jelentése groteszkké válik.
Judit legtöbb festményére jellemző a magány, a szorongás és az elszigetelődés. Ezt az is alátámasztja, hogy az alakok között a Viszony kép kivételével nincs kommunikáció. Judit a képeit gyorsan, rögtönözve, ihletett állapotban festi. Művei – visszatérve a graffitik analógiájára – folyamatosan alakulnak, amit egyik nap megfest, azt másnap átfesti. A kiállított festményeken egy-egy lelkiállapotot láthatunk, így azokkal a problémákkal szembesülünk a képeken, melyekkel a fiatal művész a festés közben. Ennek egyik legjobb bizonyítéka a csupán néhány napja, pillanatok alatt készített Munkaterv című kép, mely a lázas, kényszerű alkotás állapotát ragadja meg.
Nagy Judit Borbála képei a jelen vizuális kultúrájának dokumentumaiként értelmezhetőek. Műveiben a realisztikusan megfestett részletek az oldottabb, expresszív festői megoldásokkal és a szimbolikus elemekkel egybeszőve egy nagyon erőteljes, izgalmas egyéni festői világot képviselnek.

Zombori Mónika

1. W.J.T. Michell: A képek politikája, Ikonológia és műértelmezés 13. JATE Press, 2008.16
2. Richard Schusterman: Pragmatista esztétika. A szépség megélése és az esztétika újragondolása, Kalligram Kiadó 2003.