Mark



KÁROLYI ZSIGMOND - Ideiglenes visszatérés - Négyháromszög 2.0

Megnyitó: 2022.11.17. 18:00
Megnyitja: Hajdu István műkritikus, főszerkesztő
Megtekinthető: 2022.11.18. - 2022.12.16.
Nyitva tartás: Kedd – Péntek 14:00 - 18:00

!!! ÚJ HELYSZÍN !!!
Neon Galéria
1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 17.


Nagyon egyszerű kiinduló pontot választottam. A térnek a tagolása egyben helyfoglalás is. A  tér strukturálása adja az építészet lényegét: azt szabja meg, hogy aki belép egy épületbe, annak milyen mozgás-lehetőségei vannak. Hasonlít ez ahhoz, ahogyan az egyes ember berendezi saját szobáját, amiben él, bebútorozza, belakja azt. Általánosítva: az űrből, a tágas tájból kihatárolunk egy kertnyi részt, amit aztán megművelünk. Tehát az alapképlet ez.

Na, most itt festményekről van szó, amelyek eminensen síkidomok, paralelogramma- forma alakzatok. Az a kérdés, hogy mit festek ezekre a felületekre. Színházban, filmben alkalmaznak dramaturgot, aki egy adott drámai cselekményt a néző felől néz. Aki a hatásra figyel, például meghatározza, hogy egy színdarabot mennyire húznak meg, vagy egy párbeszédet hogyan tömörítenek. Elképzelhető könnyen, hogy valaki odaáll a kép elé, és hát nézi, nézi, hogy mi van ott? Számba veszi az elemeket, ide-oda cikázó tekintete leír egy utat. Ezzel a problémával az érzékelés-pszichológia is foglalkozik, hogy hogyan nézzük a képeket. Linzben láttam olyan interaktív munkát, amelyben a kompjuter mutatta, hogy most éppen a néző hova néz, melyik pontjára a képnek. Na most az én tevékenységem, vagy a célom az, hogy tudatosan meghatározzam, hogy a néző hogyan nézze a képemet. Vagyis olyasmi ez, mint ahogyan a közlekedést szervezik, táblákkal irányítanak. Tehát például van olyan közlekedési tábla, ami az előírt haladási irányt mutatja, ami vagy egy nyíl, vagy több nyíl is párhuzamosan. Jelzi mondjuk, hogy kanyar következik, a főútvonal jobbra megy, s akkor ezt jobb irányba nyíl mutatja. Nálam az történik, hogy én egy négyzetes felületre festek, amin az ábra önmaga és felezett képe – kicsinyítve és sokszorozva, alkalmasint elforgatva.  Az alapmozdulat: a négyzetet felezem, s így kettősség keletkezik, hol átlósan, hol másként. Ha egy négyzetet az egyik átlójában kettévágunk, akkor két háromszög keletkezik. Ezek, az átfogóval szembeni, rá merőleges irányba mutatnak. Két, ellentétes irányt jeleznek, teszem azt: jobbot és balt. Ez a bagatell dolog  kezdett jobban érdekelni 2013-ban, tehát festettem ebből egy sorozatot. Volt, ami jó lett, volt ami kevésbé, sokuk befejezetlen maradt. Legtöbbjük mintha egy  “szélforgót” idézne, s mint ilyen, egy oda-vissza körmozgást látszik “ábrázolni”.

Dramaturgként kívánom irányítani a néző tekintetét. A csúcsára állított, osztott négyzetek bal oldala sötét, mellettük lévők világosak, így az egyik négyes az óramutató járásának az irányával egyezik és ennek az ellentéte, a komplementere az ellenkező irányt mutatja, és így ez a két irány együtt körpályát, végtelen forgást indukál vagy involvál, legalábbis a tudatban efféle képzetet kelt. Így aztán, a befogadó oda-vissza kört jár, mint a kerengő dervisek, vagy mintha egy taposómalomba, egy körkarámba kerülne az ember. A lóval a legnagyobb kiszúrás a körkarám, mert az menekülne, de nem tud. Legszörnyűbb, kegyetlen találmány: a  jártatógép, - hogy lovas tapasztalataimat megosszam - nagyon hasonlít a mai világunkra:  az embernek muszáj mennie, nem állhat meg, nem szállhat ki, hanem haladni kell, felvéve a ritmust, a világ diktálta  tempót. Nálam azért ilyen nyomasztó külső kényszerről nincs szó, hanem egyszerűen lehet nézelődni, szemlélődni, elspekulálni a látottakon. Egy kerék alternatíváin. Néha gondolok arra, hogy színben is érdekes legyen, az absztrakt festészet szín nélkül nem igazán működik.  A szín öröm, - nem baj ha van, de nem kell olyan villódzás, mint egy tűzijátéknál... A kevesebb több, a képeimben a szín is fontos, nem csak statiszta szerepe van, hanem mondjuk talán annál több.

Ebben a tizenvalahány képben az foglalkoztatott engem, hogy van az alapforma, a négyzet és a belső tagolás ezt ismételje, és az elemek elhelyezkedése pedig nyilvánvalóan a képkerethez viszonyítva érdekes. Tehát a négyzet egyszerűsödik, sokszorozódik és azon belül feleződik, tagolódik, és akkor ezekkel, mint szereplőkkel alakítok ki, egyszerű, akár drámainak is mondható viszonyokat, párbeszédes, vagy kontrasztos helyzeteket. Lényegében olyan geometria ez, ami festészeti alapkérdéseket vet föl, tehát alak, háttér, takarás, kontraszt stb. 

Festői kísérletezésnek tartom ezeket a munkákat. Az ember befest egy színnel egy felületet és akkor mellette a másik mondjuk, ha ugyanakkora, de más színű, akkor az máris egy esemény, és ez a maga egyszerű módján elég tágas világ, ilyen értelemben sok mindenre hasonlít.  Ahogyan a sakkban is megvannak a figurák, megvannak a szabályok, és ahogyan alakul egy játszma, abban sok-sok minden történhet. Kiszámíthatatlan és a végtelenül gazdag variációs lehetőségeknek van egy tágassága, egy olyan tárház, ami lényegében kimeríthetetlen. Nem úgy izgalmas ez, mint egy krimi, hogy ki a gyilkos vagy,  nem olyan bonyolult ez mint, ami az emberek közti konfliktusok végtelen lehetősége, de ahhoz azért elég színes vagy elég sokirányú,  hogy egy minimalista festői praxisban élményszerű ráismerésekre adjon alkalmat. Elképzelek valamit, gondolok valamit, megfestem,  majd nézem, hogy mi történt, és hogy milyen folytatása képzelhető. És van, hogy folytatom, van amikor meg úgy gondolom: ez is egy megérkezés. Nem hiszem, hogy Amerika lenne felfedezve, inkább egy turistaút ez, mint egy expedíció az ismeretlenbe. Azt is mondhatom, hogy nem kell ahhoz az Északi-sarkra menni, vagy megmászni a Mount Everestet, hogy az ember úgy érezze, egy csúcsra ért, vagy ha nem is csúcsra, egy kilátópontra ért, ahonnan körültekinthet. Voltaképpen minden készülő képnek ilyen a története: egy séta, amiben az ember halad, aztán néha kicsit megáll pihenni és körülnézni.

Ezekről a festményeimről ennyit lehet, érdemes elmondom. Mindezt anélkül, hogy túldimenzionálnám a dolgot. Aztán, hogy ezzel ki mit kezd vagy mennyire tartja érdekesnek, jelentősnek, az őszintén szólva már nem az én kompetenciám, nem dolgom ítélkezni vagy ilyesmin töprengeni.

Szeretném, ha látszódna, hogy  öröm is van ezekben a munkákban. Esetenként még humor is, de lehet hogy ezt csak én fedezem föl. A festészeti, kompozíciós szabályokból viccet csinálok néha. Én Giorgio Morandinak a humorát roppantul kedvelem. Soha senkinél nem olvastam, senkitől sem hallottam, hogy a Morandinál humort fedezett volna fel. Én élvezem azt a finom, csendes, bölcs, hunyorgós humort, ami sok festményéből üdítően árad, vidámabb leszek tőle.  Ezt várnám magamtól is, aztán hol sikerül, hol nem.

Egy valami biztos: említésre méltó eredmény, hogy e fent vázolt kompozíciós elv bevezetésével sikerült egy lehetséges (gyakori és igencsak bosszantó) hibaforrást kiküszöbölnöm. Ezekkel a képekkel nem fordulhat elő, hogy “fejjel lefelé” akasszák ki a falra, vagy alját-tetejét megcserélve szerepeltessék reprodukcióját valamely kiadványban, mivel minden nézete egyforma.

Károlyi Zsigmond
2022. október

A kiállítás megvalósulását az NKA támogatta.