2009.12.20.

azubaktir: Giricz Máté

Ha az igézetben szárnyat kapott malac szeméből kék lé folyna

Giricz Máté Insomnia című kiállítása a Galeria Neon-ban (beszámoló):
Korán érkeztem a Nagymező utcai lakásba. A budapesti szürke, mégis érzékszerveimet eltömítő sűrűségű séta után a galéria feloldozott. Itt minden puritán vizuális tisztaság tálalója az alkotásoknak. Semmi nem zavarja a befogadót, a beszippantásban. Vannak kisebb és nagyobb felvevőképességgel bíró szivacsok. Érdekes módon a művészet befogadásánál a felvevőképesség az eddigi beszippantott mennyiség arányaival nő.
Korán érkeztem mégis sokadmagammal mászkáltam a szobákban. Üdítőleg hatott rám a sokaság, az érdeklődés, valami iránt, ami számomra is oly fontos.
Ezek a képek nekem nem újak, viszont kikerülve a műteremből, egymás mellé rendezve mindig más és más hatást érnek el bennem. Szerintem az alkotás a befogadókban ér véget és ahány befogadó annyi féleképpen. A kiállítótér atmoszférája ebben meghatározó szerepet tölthet be. Ezért jó, ha a kiállítás rendezőjének van mondanivalója. Az összhang közte és az alkotó között meghatározza a hatásmechanizmust. Ez a gondolat nagyon izgalmassá teszi a kiállításokat.
Egy exkluzív térben, hatalmas asztaloknál töltött társalgás és egy intim szobában földön, párnákon ülve beszélgetés kialakuló szintje nem csak az asztaltársaság összetételének függvényében változik. Kikerülhetetlen mechanizmusokat indít el a tér szerkezete, hangulata.
Giricz Máté képei a Kiscelli Múzeumban, vagy a Galéria Neonban?
A Galéria Neon intim tér méreteinél, eredeti építészeti funkciójánál fogva. Így a befogadót egy bensőséges párbeszéd felé irányíthatja, az alkotások által benne elinduló folyamatok kapcsán.
Máté képeinek intimitását emeli ki, míg a Kiscelli múzeumban nyílván elképzelhető lenne egy szakrális kapcsolódás.A képek kiválasztása és egymás mellé helyezése a hasonló vizuális értékrendet tükrözi a kiállítás szervezőjével Tóth Árpáddal, aki egyben a galéria tulajdonosa is. Elmondásuk szerint a kiállítás rendezése alatt teljes volt kettejük közt az összhang. A cél is azonos volt.
Mivel Máténak 2 évvel ezelőtt volt az előző önálló kiállítása ezért megfogalmazódott az igény a nagyszámú, azóta létrejött, alkotások keresztmetszetének és egyben ívének megmutatására. Magam is meglepődtem milyen pontosan sikerült elérni a megfogalmazott célt. Aki ismeri, Máté képeit tudja, hogy markáns egyénisége fokozatosan vált megfoghatóvá. Míg az eddigi kiállítások egy kísérletező fázist tükröztek a mostani átlépett az érett alkotói folyamatba, ahol a kimondottak és a megfogalmazottak egy határozott alkotói egységet tükröznek. A kiállítás ennek az egységérzésnek adta a hangsúlyos szerepet.
A képekről:Nem szeretnék szakmai jellegű fejtegetésbe bocsátkozni inkább befogadói szintemen osztanám meg az élményeimet.
A képek nagy részére jellemző egy figura középpontba helyezése, ami rendszerint állat, vagy ember jelleget öltő jelképként indítja el a szemlélődést. A hangulatot e kettő közül választott elem - ember vagy állat – teszi meghatározóvá. De korántsem állatokat vagy embereket ábrázol, hanem érzelmeit, érzéseit, gondolatait vetíti ki a művész ezen eszközök segítségével. A cél- saját elmondása szerint is inkább ez: projekció, reflexió.

Másik uralkodó jellegzetesség, ami az alkotói folyamatok időrendiségét tekintve a kezdetektől jellemző- a horizontális osztás, ami szintén egy konzekvens kifejezési tér: alsóvilág, evilág, felsővilág/ árnyékén, matéria, „felettes én” vagy máshol a mondanivaló- az adott érzelem rétegei is lehetnek. Sok esetben ezeket a horizontális rétegeket éles határokkal választja el egymástól, míg ritka érdekes esetekben összemossa őket.
Munkáiban új kis csoportot képeznek a „tornasor” képek (Nemzeti ünnep, Sorfal), ahol nem központi figura, hanem figurák sorolása jelenik meg, fokozva ezzel a hatást.
A sokszor súlyos mélységet és belső feszültségeket bolygató képeket rendszerint iróniával, öniróniával oldja fel saját maga és a befogadó segítségére sietve ezzel. Megjelenik ez a címekben is és a figurák ábrázolásában is.
A gyerekkortól hétköznapjainak vizuális élményeiben állandóan jelen lévő kortárs művészeti „képek” teszik számára természetessé és könnyeddé a művészeti hatások megengedő befolyását. Többek között nagy hatással volt rá a mexikói Rufino Tamayo, egy pár évvel ezelőtti bécsi Bacon kiállítás, és a szentendrei művészek. Megvan a központi figura, a horizontális tagolás és jöhet a csípős fűszerezés. A kisebb alakok és formák sokszor azt a hatást keltik bennem, mintha véletlenül keveredtek volna a jelenetbe, mint egy kosztümös filmbe felülről belógó mikrofon, amitől rögtön kizökken az ember a történetből. Csakhogy ebben az esetben sokszor ez a cél így a véletlenszerűség manipulációba csap át. Elég egy csoport lufi vagy zászló és máris összeomlik a rendszer és egy új épül a helyére.
Az ún. színes kép, egy ritka jelenségnek tekinthető a mai kortárs művészetben. Valami érdekes tabu lengi körül őket. Mátéra nagy hatással volt alkotói folyamatainak kezdetén „Vajda Lajos kékje” egy olyan kék szín, ami nem tündököl, nem megnyugtat, hanem mondhatjuk egyszerűen szomorúnak, vagy nyugtalannak. Akkoriban született is egy Lajosos kék című képe. Ez a kék a mai napig rendszeresen jelen van az újabb alkotásokban is. Másik meghatározó szín a rózsaszín-a hús színe, ami markáns kifejezőeszköz a sok hozzá kapcsolódó jelentéstartalommal.
A „a fekete nem szín” elv sokáig uralkodó nézetként távoltartandó mumus dobozba kényszerítette a feketét, míg egy borús napon szétrobbantva a dobozka kis falait megszületett a Fekete kép. A fekete azóta, más tartalmakkal tölti fel a rózsaszíneket és kékeket.
Máté a színeket is eszközként használja, segítségével tereli el képeinek tartalmát újabb irányokba.
Ha az igézetben szárnyat kapott malac szeméből kék lé folyna, az minden bizonnyal könny lehetne, de a folyadék itt piros, így a virágos réten repdeső kismalac már nem is olyan kedves állat. Így könnyebben fókuszálhat a befogadó arra, hogy a központi figura mitológiai alakként cipeli hátán az egész világot.
A kiállítás szervezése rendkívül színvonalas volt. A képek hagyták egymás élni, Alföldi Róbert megnyitó beszéde sokat hozzátett a képek értelmezéséhez, vagy inkább a kapcsolódáshoz, a bor nem „kiállításmegnyitós lötty” volt, hanem isteni nedű, a megnyitón megjelent emberek száma és érdeklődése átlagon felülinek volt mondható. A szakma is nagy számban képviseltette magát.
Értéket létrehozni ma magyar emberként nem a tehetség hiánya miatt nehéz, hanem a méltatlanul alábecsült egyszeri és megismételhetetlen alkotások nehéz eladhatósága miatt.
A kiállítás megtekinthető január 8-ig!