2012 január / january

Horog Sára

Piskolti Bernadett megnyitószövege

Hogy Sára helyét megtaláljuk a magyar kortárs művészeti palettán, nagyon ki kell nyitnunk a szemünket. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy nem igen vesz részt a művészeti életben. Kevés csoportos kiállításon szerepelt, egyéni tárlata alig volt. Ez a kívülállóság azonban nem valami dacos, önként vállalt elzárkózás, vagy esetleg az, hogy nem felelhetne meg a minimum kívánalmaknak, egyszerűen azt mondhatnám: érdektelenség. Festeni szeret. Szerepelni nem. Valahová tartozni, s ily módon definiálni magát és a festészetét pedig pláne nem. Épp ezért a Hússtruktúra nevet viselő kiállítás akár esemény is lehet a nézők számára életműve egy részének megismerésében. Merthogy annak ellenére, hogy nem szerepel, életműve nem kicsi. És ami esetleg a legérdekesebb lehet benne az az, hogy egyáltalán nem termelt selejtet. Tanára, Gspann Károly – nem hallgathatom el, hogy férje is egyben – olyan módszert talált ki számára a festészet megtanulásában, hogy minden egyes kép állja meg a helyét majd később, nagyobb távlatból is. Most már itt vagyunk, úgymond a távlat megteremtődött, és bátran kijelenthetjük, hogy a tanítási módszer működött. Az Hommage à K. ZS. címet viselő, három képből álló, felakasztott húsokat ábrázoló festménye olyannyira a múlté, hogy ha akarna sem tudna már így festeni. Úgy nőtt túl rajta, hogy a festmény semmit sem veszített eredetiségéből, nem avult el.

Habár a művészet taníthatósága állandóan megkérdőjeleződik, a Képzőművészeti Egyetem még áll, és tanítanak benne. Festészetet is többek között, de a festészet valami elvontabb értelmét, amely valahol a koncepció és annak kommunikálása körül zajlik. Ezzel Sára egészen máshogy áll. Ő fontosnak tartotta, hogy először is a szakmát úgymond, a festészetet mint mesterséget tanulja meg. És megtanulta, illetve a tanulási fázis igen magas fokára jutott. Az összes többi, a koncepció például vagy kortársiassága mind csak erre rétegződik rá. Talán nemcsak számomra, hanem a többiek számára is egyértelmű, hogy művészete ily módon nagyon szilárd alapokon áll. Ő az, aki ha táji környezetet fest, Dürerhez nyúl, ha portrét, hosszasan tanulmányozza Velázquezt. De ez nemcsak egyfajta nagy elődök iránti tisztelet, persze, hogy tiszteli őket, hanem egyfajta laza természetesség is nála: Mi festők tartsunk össze! És játék is. Nagyon komoly játék. Jót lehet nevetni az arra tévedő művészettörténész barátnőn, hogy nem jött rá a teljesen egyértelmű utalásra.

A tanulás, azaz a tanulásra való képesség egyébként Sári személyiségének igen fontos része. Festeni tanulni 30 éves kora után kezdett, rajzolni sem sokkal korábban. Addig pedig mást tanult, éppoly szenvedéllyel és kitartással. Például hegedült vonósnégyesben, táncolt a Bartók Néptáncegyüttesben – és bele az éjszakába, kitanulta az ötvösmesterséget, majd pár év alatt végigjárva az egész éltre tervezett ranglétrát, felhagyott vele. De nemcsak ezen dolgokat űzi szenvedéllyel. Ha főz, ő főz a legjobban. Ha a fia tollbamondásos dolgozatra készül, előveszi a helyesírási szabályzatot, és pár nap alatt megtanulja, hogy a kivételek kivételének biztos tudásával segítse Károlyt.

Egyszóval képei a tanulás és a tudni vágyás iránti szenvedélynek, valamint a festészet tiszteletének lenyomatai.

Merüljünk el benne!

Piskolti Bernadett