2011 február / february

Paksi Endre Lehel: Giricz Máté - másvilág című kiállításának megnyitószövege

Kedves vendégeink, nem kell egyetértenünk abban, hogy kizárólagos érvénnyel bír 2011, azazhogy ez úgy a huszonegyedik század, hogy mögöttünk is, és előttünk is egyezmény húzódna, amelynek értelmében van haladás, újdonság, vagyis progresszió és konzervativizmus, s ezeket megállapítani följogosult nézőpont, noha többen ezt várják el attól, amikor kimondják: 2011.
Ez a hozzáállás az idő alá rendeli a művészetet, azt téve meg annak a mindeközben a posztmodern óta már elveszettként kijelentett „nagy beszélynek” (grand récit). Az elvesztett nagy beszély következményének tudják be tudniillik a művészetekben is tapasztalható széttartást, az egyéni muzsikálások párhuzamosan futó összeegyeztethetetlenségét.
Giricz Máté szemre ebből az állapotból levezethető, kiemelhetnénk tehát vele kapcsolatban hangzó beszédünkben, hogy ő személyes tartalmait osztja meg velünk, egyénileg kialakított világába enged betekintést, szubjektív szűrőjén keresztül mutatja meg azt, amit érdekesnek, relevánsnak vél. Azonban ez leegyszerűsítés volna ebben a formában. Ugyanis egy-egy Giricz Máté-kép határozottan tartózkodik formai megoldásai révén a partikuláris, a részszerűségében konkrét külön létezővé, azaz képpé üdvözítésétől, így noha a személyesből táplálkozik, mégsem a végső értelme mindaz, ami az alkotója személyére és semmi másra nem vonatkozna, mert Giricz Máté sűrít.
Motívumai, kombinációi nem egyvalamit jelentenek – ha már jelenteni lehet – hanem egyszerre minél több mindent. Akár az álomban, ahol az éber tudat jelentései összeomlanak sokféleségükből kevesebbféleségbe, ugyanaz történik egy Giricz Máté-képen, azaz annak nézésekor tudatunkban. Ilyen összeomlatás zajlik, például nemcsak a Nap korongja és egy emberi fej éber kategóriái közt, hanem további, az éber tudat számára ellentétes kategóriákkal is – az ártó, pusztító és a megtartó, valódi személyiségtartalmat képviselő ellentétek közt is.Giricz Máté szembemegy a szétesettségében fölfoghatatlan világ képzetével, de az értelmezhetetlenével nem. A legtöbb képét kis univerzumként kezeli, azaz egybefoghatónak, külön-külön nagy beszélyeknek, a lét állapotainak – mindez fogalmaink ellentmondásosságainak fikciói felől megragadható, amint Derrida ezt olyan szörnyű körülményesen fejtette ki. Ez sem az ő leleménye, hiszen az orthodox teológia is paradoxonokon keresztül beszél arról, amire ne akarjunk megnevezéseket birtokolni.
Másvilág a kiállítás címe – ez alapján gondolhatnánk, hogy a művész itt eufemizál: nem akarta kimondani az összetett szót külön-külön tagjaiként, amivel aláírta volna a posztmodernből levezethetőségét: egy „más világ” ez, mint a tiéd, mondjuk. Azonban itt nem áll fönn az esete a koncepció agyafúrtságának, irányított félreértésnek: Giricz Máté szervesen aknázza ki mindazt, ami egy évvel ezelőtti kiállításán, az Insomnián már tisztán látható volt. Az a képanyag is éppen a még képként megfogalmazhatók fogalomkioltásai voltak, a csönd előtti meghasonlás és megmaradás.
Szavak helyett számokkal: a 0=1 képlet nyitotta rés biztosítja az átjárást e másvilágba, ahol nincs igazán értelme mindannak, hogy legtöbbször nem megy ki a fejünkből, hogy 2011 volna. A másvilág médiuma nem tagadja ezt a világot, de tagadja kizárólagosságát, s törvényeit nem tekinti képeire nézve kényszerítő erejűnek, azaz jelenleg ritkán tapasztalható szabadsággal ajándékoz meg.

Paksi Endre Lehel